A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását vetette fel a napokban, a kulturális államtitkár támogatja az ötletet. Mai vendégünk Szabó Ervin.

KR: Szabó úr, hogyan érintik önt ezek az események?

Szabó: Kevéssé érintenek. Nem mondom, jól esett, és nagy megtiszteltetést jelentett, mikor a könyvtárat rólam nevezték el, de most már több mint 90 éve halott vagyok, úgyhogy már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok.

KR: Hallott róla, hogy azért akarják a könyvtár nevét megváltoztatni, mert maga kommunista volt?

Szabó: Igen, hallottam róla.

KR: Szabó úr, maga tényleg kommunista volt?

Szabó: Igen, de még mennyire!

KR: Jól érzem, hogy büszke erre?

Szabó: Természetesen. Tudja, akkoriban minden magára valamit adó ember kommunista volt. A 19. század végén Európa nagy részén vadkapitalista és félfeudális rendszerek működtek. A lakosság jelentős része elképzelhetetlen nyomorban és elnyomás alatt élt, vagy a gazdagok, vagy a nemesség részéről. Az iparban és mezőgazdaságban dolgozók gyakorlatilag éhbérért gürcöltek, a körülményeik pedig alig voltak emberhez méltók. A kommunizmus ezzel szemben azt hirdette, hogy minden ember egyenlő, és hogy a hatalmat azoknak kellene gyakorolnia, akik a munkát végzik, nem azoknak, akik pénzbe vagy nemességbe születtek.

KR: Tudjuk viszont, hogy a kommunista rezsimek kivétel nélkül kegyetlen diktatúrákká váltak.

Szabó: Ezzel nem értek egyet. Mármint azok a diktatúrák valóban borzasztóak voltak, de egyáltalán nem kommunisták. Ha megnézi ezeket a rendszereket, egyáltalán nem felelnek meg azoknak az elveknek, melyek a kommunizmus alapjait jelentik. Én valóban kommunista vagyok, ezek a rendszerek viszont nem azok, a legjobb lenne más szót használni rájuk.

KR: Az igaz, hogy elvben támogatta az orosz bolsevik hatalomátvételt?

Szabó: Hát persze. Pontosan erről beszélek. Oroszországban a legsötétebb feudalizmus volt a forradalom előtt. A bolsevik diktatúrát természetesen elítélem, illetve elítéltem volna, ha életben vagyok még akkor, amikor kialakult, de az mindenképpen üdvözlendő fejlemény volt akkoriban, hogy a cári rendszer megbukott. Ráadásul abban reménykedtünk, hogy a forradalommal majd az igazi kommunizmus köszönt be, nem csupán egy másik elnyomó rezsim kerül hatalomra.

KR: De mégis, ha a kommunizmusnak mondott rendszerek mindegyike kegyetlen diktatúrává vált, nem lehet, hogy magával az eszmével van a probléma? Nem lehet, hogy az az eszme a rossz, amit maga annyira támogatott?

Szabó: Nem állítom, hogy a kommunizmus, mint ideológia tökéletes volna. A kezdetek óta zajló filozófiai vita már megmutatta, hogy sok dologban tévedtünk. Viszont nem lehet egy eszmét azért elítélni, mert a nevében sok szenvedést okoztak. Tudja maga, hogy hány embert kínoztak és gyilkoltak meg a kereszténység nevében? Mégsem mondhatjuk, hogy a kereszténységgel, mint eszmével lenne a probléma. Ahogy nem lehet azokat az embereket sem kárhoztatni, akik hisznek egy eszmében. Nem lehet az apostolokat felelőssé tenni az inkvizíció borzalmaiért. Nem lehet Marxot, Engelst vagy engem felelőssé tenni Sztálin rémtetteiért. A borzalmakat mindig egyes emberek agyalják ki és követik el, a felelősség az övék. Jézus éppúgy nem tehet a boszorkányégetésekről, ahogy Marx a GULAGról. Az átkeresztelésre éppen ezért nincsen logikus magyarázat. A könyvtár nevét azért akarják megváltoztatni, mert szerintük énnekem felelősségem van az úgynevezett kommunizmus eszmei megalapozásában, ezért felelősséggel tartozom annak a rendszernek a rémtetteiért. Ennyi erővel a Szent Péter-bazilika nevét is megváltoztathatnák.

KR: Mit gondol, hogyan fogja a könyvtárat érinteni az átkeresztelés, ha sor kerül rá?

Szabó: A könyvtár nyilván különösebb probléma nélkül át fogja vészelni. Biztosan idő kell majd, míg a köztudatban helyükre kerülnek a dolgok; a könyvtár neve mára gyakorlatilag köznevesült, mikor a budapestiek közkönyvtárba mennek, akkor a szabóervinbe mennek. De gondolom idővel az emberek majd hozzászoknak a változáshoz. Persze az is lehet, hogy az új név megmarad a hivatalos szinten, és hiába változtatják meg, a közkönyvtár továbbra is szinonim marad a szabóervinnel. Az ilyen mesterséges és erőszakolt történelem-átírások ezért fölöslegesek és akár károsak is lehetnek. A társadalomban általában nagyfokú tehetetlenségi erő munkál az ilyen kérdésekben, amit nehéz lehet leküzdeni. Ráadásul az emberek nagy része igényli a biztonságot, a kiszámíthatóságot; de miféle stabilitásra számíthatnak egy olyan rendszerben, ahol még a közintézmények neve is egyik napról a másikra változhat?

KR: Szabó úr, köszönöm az interjút.

Szabó: Kérem, máskor is.