HTML

Képzelt Riport

Komolytalan képzelt riportok élő, holt és fiktív személyekkel, intézményekkel, napszakokkal, tárgyakkal és időjárási jelenségekkel, egyszóval bármivel, amiről elképzelhető, hogy válaszol kérdéseinkre.

Utolsó kommentek

Orbán Viktor: Levél az időskorúakhoz, avagy az inkompetencia diadala

Képzelt Riporter 2010.12.13. 14:10

Tisztelt Nyugdíjas!

 

Ezúton szeretném tájékoztatni Önt, hogy a magyar nyugdíjasok minden várakozást felülmúló aktivitással vettek részt a Nemzeti Konzultációban, hiszen több mint egymillió időskorú tisztelt meg a bizalmával és válaszolt a levelemre.

 

Mindenkit köszönet és hála illet, aki megosztotta velünk gondolatait. Ezzel ugyanis hozzájárultak ahhoz, hogy olyan döntéseket hozzunk, amelyekkel Magyarországon mindenki számára biztosítható a jobb élet lehetősége.

 

A hozzánk érkezett levelekből nagyon sok tapasztalatot szereztünk, a beérkezett vélemények, javaslatok alapos feldolgozása még tart, de a legfontosabb tanulságok már egyértelműen láthatók.

 

Szinte minden idős ember a nyugdíjak biztonságát említette első helyen. Ez őszintén meglepett bennünket. Mi, itt a kormányban és az annak működését támogató kiterjedt szakembergárdában mindannyian bérből és fizetősből élünk, ezért fogalmunk sem lehet róla, hogy mi a fontos a nyugdíjasoknak. Sajnos egyikünknek sincsen nyugdíjas korú rokona, akit erről megkérdezhettünk volna. És ami a legszomorúbb, a józan észnek is teljesen híján vagyunk. Sokan azt fogják majd mondani, hogy ez a kormány kétségbeejtően inkompetens, ha csak egymillió időskorú megkérdezésével volt képes felismerni azt a tényt, hogy a nyugdíjasoknak bizony a nyugdíj a legfontosabb. Ez azonban a leszerepelt balliberális értelmiség hazugsága. A Nemzeti Együttműködés Kormányának nem kell kompetensnek lennie, mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszerében állandóan működik a Nemzeti Konzultáció, így az emberek véleménye közvetlenül határozza meg a kormány politikáját. Az emberek pedig nem lehetnek inkompetensek, ez nyilvánvaló. A kormány ezért késlekedés nélkül meghozta azokat a nyugdíjmentő intézkedéseket, amelyekkel hosszú távon is biztonságba helyeztük az Ön nyugdíját.

 

Az is világossá vált számunkra a konzultáció válaszaiból, hogy a rezsi, és azon belül is különösen a gázszámla kifizetése mekkora problémát jelent a legtöbb idős ember számára. Ez őszintén meglepett minket. Sajnos a jólfizető kormányzati állások betöltése során elfelejtettük, hogy Magyarország nem minden lakosa rendelkezik milliós fizetéssel, és az ő számukra a rezsi, és azon belül is különösen a gázszámla kifizetése problémát jelenthet. Sokan azt fogják majd mondani, hogy ez a kormány kétségbeejtően inkompetens, ha csak egymillió időskorú megkérdezésével volt képes felismerni azt a tényt, hogy az alacsony jövedelemmel rendelkezők számára bizony a rezsi kifizetése nehézséget okozhat. Ez azonban a leszerepelt balliberális értelmiség hazugsága. A Nemzeti Együttműködés Kormányának nem kell kompetensnek lennie, mivel a Nemzeti Együttműködés Rendszerében állandóan működik a Nemzeti Konzultáció, így az emberek véleménye közvetlenül határozza meg a kormány politikáját. Az emberek pedig nem lehetnek inkompetensek, ez nyilvánvaló. Bárhogy is alakul körülöttünk a világ, én ragaszkodni fogok ahhoz, hogy a nyugdíjasoknak ne legyen elviselhetetlen teher a rezsi kifizetése. Ezért döntöttünk úgy, hogy a kisfogyasztású háztartásoknál nem emelkedhet a gáz ára.

 

Mindenkor számítok az Önök véleményére, mert továbbra is abban hiszek, hogy kormányom inkompetenciáját csak az emberekkel közösen lehet teljes mértékben kiaknázni.

 

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

 

Orbán Viktor, miniszterelnök

 

Címkék: orbán nyugdíj

Szólj hozzá!

Pályázat - Eredményhirdetés

Képzelt Riporter 2010.12.07. 14:18

Nemrég pályázatot hirdettünk. A pályázat célja olyan rövid lírai művek létrehozása volt, melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaművek elbírálását egy költőkből és irodalmárokból álló titkos kuratórium végezte előre meghatározott szempontok alapján, az eredmény ezért teljes mértékben okbjektívnek mondható.

Az első három helyezett:

I. kolbászoszsömle

II. tszelnok

III. schwarze sonne

A díjazottaknak ezúton gratulálunk és további sikeres költői karriert kívánunk; a pályázaton résztvett minden szerzőnek pedig köszönjük a beküldött műveket.

A díjazott versek a helyezés sorrendjében:

 

kolbászoszsömle: A megértés szonettje

Nézd a fidesznyik, a Kasszaürítő,
Hogy' vigyorog bele most a pofádba!
Múltnak a szelleme: égen a felhő!
Jól jövedelmez a bor, meg a bánya.

Új arany alkony: az állami csecsről,
Csak nyalogatnia kell az öregnek,
Ízleni fog neki! -döntenek erről,
Tapsol a zember e komcsi szövegnek!

Nyúljatok! Itt van a házam a telkem!
Gépkocsi, fél vese, vérem, a májam!
Mind a tiétek: a szívem, a lelkem,
Adni csak, adni csak, ennyi a vágyam!

Hát Jó Uram, mit tennie kell, tegye!
Országot épít! Áldva legyen neve!

 

tszelnok: Köszönjük néked Orbán elvtárs!

Felnövünk mint száznyi erdő minden zsenge fája,
Jobb lesz mint ma, mert az ember boldogabban él.
Életünknek alkonyán majd nyugdíjt ad az állam,
Orbán elvtárs megígérete, nekünk ez elég.

Köszönjük néked Orbán elvtárs,
Kiért a hálánk tiszta lángja ég.
Reád ha nézünk, büszke a arcunk,
Virágot hintünk amerre mész.

Fogadjuk néked Orbán elvtárs,
Utadra lépünk, Te vezess tovább!
Tavaszra nyíló gyermeki nótánk,
Elébed hajlik, mint virágos ág.

 

schwarze sonne: Hát itt van, eljött végre

Hát itt van, eljött végre
Sötét utópiának kezdete
és a szabadság vége,
Eddig tudtuk ellenünk vannak,
most barátot hazudva hátba szúrnak.
Nincs már messze a fekete autó,
ami éjjel elvisz mint egy fekete ló,
ha más véleményed lenne,mint ami illő
még eltűnhetsz te is, mert majd ő
A nagy testvér elmondja neked,
mit is gondolj,hogy egyetértsen veled.
Kenyeret és Cirkuszt a népnek!
Cirkusz az van, még kenyérrel is fussa,
de köszönöm, ha ez így van, inkább leszek,
fű alatti dühödt anarchista!

Címkék: vers orbán fidesz nyugdíj pártállam matolcsy

1 komment

Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb!

Képzelt Riporter 2010.11.25. 12:15

Stúdiónk mai vendége Matt Kirby, akit hallgatóink a Bűnvadászok című filmből ismerhetnek.

 

KR: Mr. Kirby, mi a véleménye arról, hogy a magyar kormány a magánnyugdíj-pénztárak tagjait vissza akarja kényszeríteni az állami rendszerbe, ezáltal megszerezve megtakarításaikat, megközelítően 2700 milliárd forintot?

Kirby: Főnök, szólítson csak Mattnek!

KR: Rendben, Matt. Mi a véleménye?

Kirby: Hehe, hát ügyes húzásnak tűnik. Csak nehogy rosszul süljön el. Egyszer Walsh-sal mi is próbálkoztunk ilyesmivel, annak sem lett jó vége. Legalábbis Walsh szerint.

KR: Maguk is államosítani akarták a nyugdíjakat?

Kirby: Nem, dehogy. Ki akartunk rabolni egy szupermarketet, de véletlenül a rendőrség irodájába rontottunk be. Ezért kénytelenek voltunk felcsapni rendőrnek, ami, ha engem kérdez, életünk legjobb döntése volt.

KR: Hol a hasonlóság a magyar helyzettel?

Kirby: Hát, nekünk sem volt fegyverünk, ahogy a maguk kormányának sincs, úgyhogy az ujjunkat akartuk használni. Én a sapkámat húztam a kezemre, Walsh a dzsekije zsebébe dugta a kezét, így akartuk megfenyegetni a dolgozókat.

KR: De a kormánynak vannak fegyverei. Ki akarják zárni az állami rendszerből azokat, akik nem lépnek ki a magánnyugdíj-pénztárukból. Az állami nyugdíj-hozzájárulást viszont vonnák továbbra is. Vagyis, ha valaki nem lép ki a pénztárából, hiába fizeti mondjuk a következő 30 évben a nyugdíj-hozzájárulást, egy forint nyugdíjat sem fog kapni az államtól, mikor majd nyugdíjba megy. Ez elég komoly fegyvernek tűnik.

Kirby: Tudja, én csak egyszerű motorosrendőr vagyok, de amit mond, az nonszensz. Maguk tagjai az Európai Uniónak, nem?

KR: De, igen.

Kirby: Na látja. A maguk kormányára hatalmas pofoneső vár, ha nem Brüsszeltől, akkor a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságától. Talán emlékszik, Walsh-sal hogy elintéztük Geronimot meg a bandáját. A maguk kormánya ugyanúgy fog járni, mint Geronimo. Arról nem beszélve, hogy pár év múlva választások lesznek, ne aggódjon, majd a következő kormány eltörli ezeket az ostoba rendelkezéseket, ha még meglesznek egyáltalán. Nincsen a maguk kormányánál fegyver. Csak fenyegetőznek. Gondolom ezért ilyen rövid az átlépésre szánt határidő. Meddig is kell dönteniük?

KR: A maradni szándékozó tagoknak 2011. január végéig kell nyilatkozniuk.

Kirby: Erről beszélek. Sokan majd biztos megijednek, és odaadják a pénzüket a kormánynak. Aztán a strasbourgi bíróság majd megsemmisíti az egész ostoba rendelkezést, de addigra a pénz nagy része már a kormányé lesz.

KR: Tehát azt tanácsolja a magánnyugdíj-pénztárak tagjainak, hogy várjanak ki?

Kirby: Persze. Sőt, maradjanak nyugodtan a pénztáruknál. Nem kell bedőlni mindenféle üres fenyegetésnek. Néha nincs a sapka alatt pisztoly, csak egy nyamvadt ujj.

KR: Matt, köszönöm az elemzést.

Kirby: Szóra sem érdemes. Véremben van a politika.

 

Címkék: film fidesz nyugdíj jogállam pártállam

5 komment · 1 trackback

Pályázat

Képzelt Riporter 2010.11.24. 23:56

A Képzelt Riport blog ezennel pályázatot hirdet. A pályázat célja olyan rövid, legfeljebb 100 soros lírai művek létrehozása (a műfaj szabadon választott), melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaműveket kommentben kérjük beküldeni. A pályázaton amatőr és profi költők is részt vehetnek. A legjobb művek alkotóinak publikációs lehetőséget biztosítunk, külön poszt formájában. A beküldési határidő: 2010. november 30-a.

 

Néhány példa, szerzőink munkáját megkönnyítendő:

 

„Orbán Viktor enyves jobbkeze

Bárcsak szikkadt szarkofágban

Balzsamozva lenne már be.”

 

„Matolcsy, te büdös görény,

Nem a tied a magánnyugdíj!”

 

Címkék: vers orbán fidesz nyugdíj pártállam matolcsy

9 komment · 6 trackback

Rablás

Képzelt Riporter 2010.11.24. 21:06

(Forrás: Wikipédia)

 

A rablás a vagyon elleni bűncselekmény csoportjába tartozó bűncselekmény. A rablásnak három elkövetési formája van:

    * Személy elleni erőszak, vagy élet és testi épség elleni fenyegetés alkalmazása a lopás folyamán.
    * Lopás közben, tettenéréskor erőszak, vagy élet és testi épség elleni fenyegetés alkalmazása a lopott érték megtartása érdekében.
    * Másnak erőszakkal védekezésre képtelen állapotba való hozása vagyonszerzés céljából.

Ez utóbbi végrehajtási mód nem keverendő össze a kifosztáséval, amit a BTK külön paragrafusa szabályoz és büntet. Büntetési tétele alapesetben 2-8 évig terjedő szabadságvesztés.

 


 

Egy neve elhallgatását kérő szakértő szerint a nyugdíjrendszerből kizárással való fenyegetés kimeríti mind az élet és testi épség elleni fenyegetés, mind a védekezésre képtelen állapotba hozás tételét.

 

Címkék: fidesz nyugdíj jogállam diktatúra pártállam

1 komment · 3 trackback

Jogbiztonság

Képzelt Riporter 2010.11.10. 08:20

Olvasói levelet közlünk.

 

 

Kedves Képzelt Riporter!

 

A minap egy hihetetlenül felháborító eset történt meg velem, szeretném megosztani. Ha gondolod, nyugodtan közöld le a levelemet. Szóval bementem egy kocsmába sörözni (a kocsma nevét most nem írom ide, ha érdekel írj, elküldöm privátban). Kértem az itallapot, megnéztem, mennyibe kerül a sör, láttam, hogy 400 forint. Elkezdtem iszogatni, de mivel csak 2000 forint volt nálam, 5 sörnél megálltam, és kértem a számlát. A kedves pincérlány ki is hozta, fizettem, borravalót nem tudtam adni, talán ez volt a probléma. Kimentem a kocsmából, de alig tettem meg pár lépést, már jött utánam a pincérlány egy kigyúrt verőlegénnyel, és mondta, hogy tartozok még 500 forinttal. Nem értettem a dolgot, kérdeztem, hogy ugye csak 5 sört ittam. Azt válaszolta, hogy igen, annyit. Még mindig nem értettem, úgyhogy kérdeztem, hogy 2000 forintot fizettem-e? Mondta, hogy igen, de egy sör 500 forint, szóval tartozok még 500-zal. Felhívtam rá a figyelmét, hogy mikor bementem, akkor az itallapon az állt, hogy egy sör 400 forint, és a számlára is ez volt írva. Azt válaszolta, hogy ez igaz, de mióta fizettem, felemelték a sör árát 500-ra, úgyhogy tartozok még. Ezen kicsit felháborodtam, talán kiabáltam picit, hogy ez nonszensz, visszamenőlegesen nem emelhetnek árat, én a sört 400-ért vettem, többet nem vagyok hajlandó fizetni. Erre azt reagálta, hogy amikor bementem és sört rendeltem, akkor beleegyeztem, hogy ki fogom fizetni az árát annak, amit megiszok. A sör ára 500, úgyhogy adjam oda, amivel lógok. Kértem, hogy hadd beszéljek a főnökkel, de azt a választ kaptam, hogy a főnök nem foglalkozik ilyesmivel, de ha mégis, akkor mindig a személyzetnek ad igazat, szóval ne is törjem magam. Ez után a panaszkönyvet követeltem, azt mondták, panaszkönyv nincs. Próbáltam a fogyasztóvédelemmel fenyegetőzni, erre csak kiröhögtek, mondták, hogy a fogyasztóvédelem a zsebükben van, az nem szólhat bele, hogy ők mit csinálnak a vendégeikkel. Erre végül csak annyit tudtam mondani, hogy nincs nálam egy forint se, szóval bekaphatják. A verőlegény ekkor vette elő a viperáját, azzal, hogy akkor odaadom az órámat vagy a telefonomat, különben szétveri a pofámat, neki mindegy. Úgy voltam vele, hogy összeveretni 500 forintért nem fogom magam, úgyhogy odaadtam az órámat. Most eléggé dühös és kétségbeesett vagyok, szerettem azt az órát, és nem is éppen 500 forintot ért. A megaláztatásról nem beszélve, azt forintban ki se lehet fejezni. Szerinted mit tudnék még csinálni? Hol pereljem be őket?

Üdvözlettel,

Egy hűséges olvasód.

 

Címkék: fidesz törvény alkotmánybíróság alkotmány schmitt jogbiztonság

Szólj hozzá!

Cirkuszt és kenyeret, de főleg cirkuszt

Képzelt Riporter 2010.11.09. 22:41

Vendégünk egy neve elhallgatását kérő római szenátor, akivel a kormány politikájáról fogunk beszélgetni.

 

KR: Tisztelt Szenátor Úr, mi a véleménye az új magyar kormány eddigi politikájáról?

Római: Abszolút elégedett vagyok vele, legalábbis hatalomtechnikai szempontból. Orbán Viktor és kormánya tökéletesen ismerték fel a nép igényeit, és ezeket igyekeznek is kielégíteni. Ezzel jó esélyük van rá, hogy képesek legyenek megtartani a hatalmat, feltételezve, hogy fenntartják ezt a politikát.

KR: Miféle igényekre gondol?

Római: Sorrendben? Cirkusz. Kenyér. Minden más.

KR: Kifejtené egy kicsit bővebben?

Római: Persze. Például most olvasom, hogy a kormány több, mint 5 milliárdot ad az élsportra, a MOB főtitkára pedig olyasmit nyilatkozott, hogy az előző adminisztráció elvette az emberektől a londoni érmeket. Ebből jól látszik, hogy a maguk jelenlegi kormánya szerint a cirkusz a népé, és a népért van. Figyeljenek csak oda: nem a sportolóktól vették el az érmeket, hanem az emberektől. A cirkusz jár a népnek, mindenek előtt, akár a kenyér előtt. Hiszen miközben sportot, érmeket, cirkuszt adnak a népnek, elveszik tőlük 14 havi magánnyugdíj-megtakarításukat. És jól teszik, egyébként. A népnek, ahogy azt mi rómaiak pontosan tudjuk, fontosabbak azok az érmek, amik a sportolóik nyakában lógnak, mint azok az érmék, amik a pénztárcájukban vannak. Amíg a gladiátor izzad és vérzik az arénában, addig a nép akár éhezni is hajlandó.

KR: Mit gondol a magyar Alkotmánybíróság jogkörének korlátozását célzó javaslatról?

Római: Na látja, az újabb szép példája a „cirkusz, kenyér, minden más” rangsor igazságának. Ebben a történetben is a legfontosabb a cirkusz, hiszen arra hivatkozva akarják korlátozni az Alkotmánybíróság jogkörét, hogy csak így tudják visszavenni a nagyösszegű, meg nem érdemelt végkielégítéseket. Holott ez nincsen így: azt a törvényt meg lehetne fogalmazni úgy, hogy összhangban legyen az alkotmánnyal, sőt, azokat a pénzeket simán vissza lehetne perelni. Viszont a nép megkapja a cirkuszt, és már az sem érdekli, hogy alapvető szabadságjogai sérülnek, ha a kormány az Alkotmánybíróság ellenőrzését lerázva visszamenő hatállyal hozhat törvényeket és vethet ki adókat (ami egyébként nonszensz, rómaiként van némi közöm a törvényességhez).

KR: Úgy gondolja, hogy a kormány a cirkusz mellett kenyeret is ad a népnek?

Római: Na ez a legügyesebb húzásuk, szerintem. Úgy adnak, hogy nem adnak. Csökkentik a személyi jövedelemadót, de emelik a nyugdíjjárulékot, és válságadókat vetnek ki különféle ágazatokra, melyeket ezek az ágazatok nyilván a vásárlóikkal fognak megfizettetni. Vagyis összességében jövőre Magyarországon a legtöbb ember rosszabbul fog élni, mint idén, de ezért a nép nem a kormányt fogja hibáztatni, hiszen számukra úgy fog tűnni, hogy a kormány ad. Pedig valójában elvesz.

KR: Maga szerint ez a politika fenntartható hosszú távon?

Római: Hogyne. Csak nagyon nehéz, és sok külső körülménytől függ. Meg persze nem a végtelenségig. De amúgy minden további nélkül. Csak a rangsort kell szem előtt tartani. Legfontosabb, hogy mindig legyen cirkusz, ami leköti a nép figyelmét, és szórakoztatja. Az is fontos, hogy legyen kenyér, mert bizony ha már túl hangosan korog az ember gyomra, akkor már a cirkusz sem érdekli. És azért a „minden más”-sal sem árt óvatosan bánni, mert mindig vannak a népben olyanok, akik különösen érzékenyek mondjuk a jogbiztonságra vagy a sajtószabadságra, esetleg a szabad választásokra. De ha ügyesen csinálják, akkor sokáig képesek lehetnek megtartani a hatalmat.

KR: Köszönöm, hogy eljött stúdiónkba.

Római: Nagyon szívesen. Egyébként ha látja Orbán Viktort, akkor mondja meg neki, hogy üdvözlöm, és egyszer igazán meglátogathatna, szívesen cserélnék vele eszmét a sikeres kormányzás elveiről.

 

Címkék: sport orbán fidesz nyugdíj adó alkotmány jogállam demagógia

Szólj hozzá!

John Venn a kormányprogramról

Képzelt Riporter 2010.10.18. 15:34

Stúdiónk vendége John Venn, a híres brit filozófus, akinek a Venn-diagram kidolgozását köszönhetjük.

 

KR: Venn úr, a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor mai parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy kormányának nem kell egyeztetnie a kormányprogram elemeiről, mivel pártja a választási programot egy az egyben beillesztette a kormányprogramba, így arról a választók már véleményt nyilvánítottak. Mit gondol erről a kérdésről?

Venn: Sajnos nincsenek pontos ismereteim a magyar napipolitikát illetően, de ez az érvelés teljesen tévesnek tűnik. Hadd szemléltessem a dolgot egy diagrammal:

 

 

(Forrás: Wikipédia)

 

 

 

 

 

 

 

Ha jól értem, amit a maguk miniszterelnöke mond, akkor az A halmaz volna a választási program, B pedig a kormányprogram. Mivel a választási program be lett illesztve a kormányprogramba, A részhalmaza B-nek, a választási program részhalmaza a kormányprogramnak. Ahogy a diagramon is látszik, B halmaznak jókora olyan része van, mely kívül esik A-n. Vagyis a magyar választók csupán a kormányprogram egy részére adták áldásukat, de nem az egészre. Ezért a kormánynak kötelessége lenne egyeztetni a kormányprogramnak azon elemeiről, melyek nem képezik részét a választási programjának. Attól tartok a maguk miniszterelnöke súlyosan félreértelmez bizonyos matematikai alapfogalmakat; ezúton szeretném neki felajánlani, hogy igény szerint szívesen korrepetálom ezekből.

KR: Venn úr, köszönöm, hogy válaszolt.

Venn: Kérem, máskor is.

 

Címkék: választás orbán fidesz program

1 komment

A jövő magánnyugdíj-pénztárak nélkül

Képzelt Riporter 2010.10.16. 20:36

2050-ben járunk. Vendégünk egy Nyugdíjas.

 

KR: Üdvözlöm stúdiónkban. Kissé zaklatottnak tűnik. És izzad is. Minden rendben?

Nyugdíjas: Igen, köszönöm, minden oké. Csak futottam, azért melegedtem ki.

KR: Igazán nem kellett volna rohannia. A tavaly átadott 4-es metróval kényelmesen el lehet jutni az épülethez...

Nyugdíjas: Persze, tudom, nem voltam késésben. Kicsit megkergettek, de már megszoktam, tényleg semmiség az egész.

KR: Kik kergették meg?

Nyugdíjas: A fiatalok.

KR: A fiatalok ennyire utálják az öregeket?

Nyugdíjas: Nem, az öregekkel általában semmi bajuk. Legalábbis nem több, mint régen. Emlékszem, a mi időnkben mi sem nagyon kedveltük az öregeket, mert begyöpösödött trotliknak tartottuk őket. A mai fiataloknak a nyugdíjasokkal van igazán bajuk.

KR: Már elnézést, de az öregek általában nyugdíjasok is, és megfordítva. Honnan tudja, hogy a fiataloknak a nyugdíjasokkal van bajuk, nem pedig az öregekkel?

Nyugdíjas: Ó, ne vicceljen, hol él maga? A nyugdíjasok valóban mind öregek, de az öregek egyáltalán nem mind nyugdíjasok. Én például 82 éves vagyok, szóval már elég régen öreg, de csak két éve mentem nyugdíjba.

KR: Hogy hogy ilyen sokáig dolgozott?

Nyugdíjas: Maga komolyan átaludta az elmúlt 40 évet? 80 a rendes nyugdíjkorhatár, már mióta. Higgye el, nem jókedvemből dolgoztam 80 éves koromig.

KR: És miért utálják a fiatalok a nyugdíjasokat?

Nyugdíjas: Hát a nyugdíj miatt. Igazából nem is a fiatalokkal van a gond, hanem a dolgozókkal. Elég kevesen vannak sajnos, mivel már évtizedek óta fogy az ország népessége, öregszik a társadalom, úgyhogy kevés a dolgozó, és sok a nyugdíjas. És hát a nyugdíjakat a dolgozók adóiból kell kifizetni. Aztán a dolgozók panaszkodnak, hogy azért van ekkora bajban a gazdaság, azért élünk ilyen rosszul, mert az összes adó a nyugdíjakra megy el. Az már nem is érdekli őket, hogy nekünk is rossz, mert egyre följebb kell emelni a nyugdíjkorhatárt, hogy annyival is kevesebb legyen a nyugdíjas.

KR: De ha jól számolom, maga például már magánnyugdíj-pénztárba is fizetett járulékot. Abból a nyugdíjak legalább egy részét lehetne fedezni, nem?

Nyugdíjas: Lehetne. De úgy látszik, maga azt is elfelejtette, hogy Orbán ’11-ben szétverte a magánnyugdíj-rendszert. Úgyhogy most csak az állami van.

KR: És az állami rendszer annyira rossz?

Nyugdíjas: Nem rossz az, csak már régen nem olyanok a körülmények, hogy működhetne. Az állami nyugdíjnak az a lényege, hogy mindig a dolgozók fizetik a nyugdíjasok nyugdíját. Mikor én dolgoztam, akkor az én pénzemből fizették a nyugdíjakat. Most én vagyok nyugdíjas, most a most dolgozók pénzéből fizetik az én nyugdíjamat. Csak hát ugye fogy a magyar, egyre kevesebb a dolgozó, ezért egyre nagyobb teher jut rájuk.

KR: Most hogy mondja, ha jól emlékszem, pont Orbán volt az, aki meg akarta állítani a népesség csökkenését. Családi adózással, meg különféle kedvezményekkel. Ezek szerint nem járt sikerrel?

Nyugdíjas: Járt egy nagy francot. Amit csinált, már akkor is baromság volt. Nem csak Magyarországon fogy a lakosság, hanem minden jóléti államban. Vacak kedvezményekkel nem lehet rávenni az embereket, hogy gyereket vállaljanak. Igazából mind a mai napig a legszegényebbeknek van a legtöbb gyerekük. Minél jobban megy valakinek, annál kevésbé akar gyereket vállalni, mert annál több mindenről kell lemondania a gyerek miatt. Erre persze egy idő után Orbán is rájött. Úgyhogy megtiltotta a külföldre való utazást, a nőknek a munkavállalást, és maximálta, hogy egy ember adott évben a jövedelme mekkora százalékát fordíthatja luxuscikkekre. Na, ebbe aztán bele is bukott. Nem mintha sajnáltam volna, mert a külföldi nyaralások nekem is hiányoztak, meg a plazmatévé is, meg az asszony is idegesített, hogy folyton otthon van. A Parlamentért azért kár, hogy azt is felgyújtották a forradalmárok, igazán szép épület volt.

KR: A lakosság pedig mind a mai napig fogy?

Nyugdíjas: Hát, mostanában szerencsére már nem. Mióta az állam támogatja a bevándorlást, azóta jobb a helyzet. Meg vidámabbak is az emberek. A bevándorlók jól érzik itt magukat, a dolgozók örülnek, mert minél több a bevándorló, annál több a dolgozó, és mi, nyugdíjasok is örülünk, mert legalább kapunk nyugdíjat.

KR: A magánnyugdíj-rendszerrel elkerülhető lett volna ez az egész herce-hurca?

Nyugdíjas: Valószínűleg. Annak ugye az a lényege, hogy a dolgozó nem az éppen nyugdíjasok nyugdíját fizeti, hanem a saját nyugdíjára spórol előre. Minél több az olyan nyugdíjas, akinek sok a megtakarítása, annál kevesebb nyugdíjat kell az államnak kifizetnie, annál kevesebbet kell elvenni a dolgozóktól.

KR: Köszönöm, most már sokkal jobban értem. És köszönöm az interjút is, a viszontlátásra!

Nyugdíjas: Á, egy pillanat.

KR: Igen?

Nyugdíjas: Ha már annyira hálás, igazán hívhatna egy taxit. Nem szívesen mászkálok gyalog, tudja, a fiatalok...

 

Címkék: orbán nyugdíj állam költségvetés közgazdaságtan demográfia

5 komment · 3 trackback

Mi a baj a kommunistákkal?

Képzelt Riporter 2010.09.20. 13:08

A Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány a fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nevének megváltoztatását vetette fel a napokban, a kulturális államtitkár támogatja az ötletet. Mai vendégünk Szabó Ervin.

 

KR: Szabó úr, hogyan érintik önt ezek az események?

Szabó: Kevéssé érintenek. Nem mondom, jól esett, és nagy megtiszteltetést jelentett, mikor a könyvtárat rólam nevezték el, de most már több mint 90 éve halott vagyok, úgyhogy már nem igazán érdekelnek az ilyen dolgok.

KR: Hallott róla, hogy azért akarják a könyvtár nevét megváltoztatni, mert maga kommunista volt?

Szabó: Igen, hallottam róla.

KR: Szabó úr, maga tényleg kommunista volt?

Szabó: Igen, de még mennyire!

KR: Jól érzem, hogy büszke erre?

Szabó: Természetesen. Tudja, akkoriban minden magára valamit adó ember kommunista volt. A 19. század végén Európa nagy részén vadkapitalista és félfeudális rendszerek működtek. A lakosság jelentős része elképzelhetetlen nyomorban és elnyomás alatt élt, vagy a gazdagok, vagy a nemesség részéről. Az iparban és mezőgazdaságban dolgozók gyakorlatilag éhbérért gürcöltek, a körülményeik pedig alig voltak emberhez méltók. A kommunizmus ezzel szemben azt hirdette, hogy minden ember egyenlő, és hogy a hatalmat azoknak kellene gyakorolnia, akik a munkát végzik, nem azoknak, akik pénzbe vagy nemességbe születtek.

KR: Tudjuk viszont, hogy a kommunista rezsimek kivétel nélkül kegyetlen diktatúrákká váltak.

Szabó: Ezzel nem értek egyet. Mármint azok a diktatúrák valóban borzasztóak voltak, de egyáltalán nem kommunisták. Ha megnézi ezeket a rendszereket, egyáltalán nem felelnek meg azoknak az elveknek, melyek a kommunizmus alapjait jelentik. Én valóban kommunista vagyok, ezek a rendszerek viszont nem azok, a legjobb lenne más szót használni rájuk.

KR: Az igaz, hogy elvben támogatta az orosz bolsevik hatalomátvételt?

Szabó: Hát persze. Pontosan erről beszélek. Oroszországban a legsötétebb feudalizmus volt a forradalom előtt. A bolsevik diktatúrát természetesen elítélem, illetve elítéltem volna, ha életben vagyok még akkor, amikor kialakult, de az mindenképpen üdvözlendő fejlemény volt akkoriban, hogy a cári rendszer megbukott. Ráadásul abban reménykedtünk, hogy a forradalommal majd az igazi kommunizmus köszönt be, nem csupán egy másik elnyomó rezsim kerül hatalomra.

KR: De mégis, ha a kommunizmusnak mondott rendszerek mindegyike kegyetlen diktatúrává vált, nem lehet, hogy magával az eszmével van a probléma? Nem lehet, hogy az az eszme a rossz, amit maga annyira támogatott?

Szabó: Nem állítom, hogy a kommunizmus, mint ideológia tökéletes volna. A kezdetek óta zajló filozófiai vita már megmutatta, hogy sok dologban tévedtünk. Viszont nem lehet egy eszmét azért elítélni, mert a nevében sok szenvedést okoztak. Tudja maga, hogy hány embert kínoztak és gyilkoltak meg a kereszténység nevében? Mégsem mondhatjuk, hogy a kereszténységgel, mint eszmével lenne a probléma. Ahogy nem lehet azokat az embereket sem kárhoztatni, akik hisznek egy eszmében. Nem lehet az apostolokat felelőssé tenni az inkvizíció borzalmaiért. Nem lehet Marxot, Engelst vagy engem felelőssé tenni Sztálin rémtetteiért. A borzalmakat mindig egyes emberek agyalják ki és követik el, a felelősség az övék. Jézus éppúgy nem tehet a boszorkányégetésekről, ahogy Marx a GULAGról. Az átkeresztelésre éppen ezért nincsen logikus magyarázat. A könyvtár nevét azért akarják megváltoztatni, mert szerintük énnekem felelősségem van az úgynevezett kommunizmus eszmei megalapozásában, ezért felelősséggel tartozom annak a rendszernek a rémtetteiért. Ennyi erővel a Szent Péter-bazilika nevét is megváltoztathatnák.

KR: Mit gondol, hogyan fogja a könyvtárat érinteni az átkeresztelés, ha sor kerül rá?

Szabó: A könyvtár nyilván különösebb probléma nélkül át fogja vészelni. Biztosan idő kell majd, míg a köztudatban helyükre kerülnek a dolgok; a könyvtár neve mára gyakorlatilag köznevesült, mikor a budapestiek közkönyvtárba mennek, akkor a szabóervinbe mennek. De gondolom idővel az emberek majd hozzászoknak a változáshoz. Persze az is lehet, hogy az új név megmarad a hivatalos szinten, és hiába változtatják meg, a közkönyvtár továbbra is szinonim marad a szabóervinnel. Az ilyen mesterséges és erőszakolt történelem-átírások ezért fölöslegesek és akár károsak is lehetnek. A társadalomban általában nagyfokú tehetetlenségi erő munkál az ilyen kérdésekben, amit nehéz lehet leküzdeni. Ráadásul az emberek nagy része igényli a biztonságot, a kiszámíthatóságot; de miféle stabilitásra számíthatnak egy olyan rendszerben, ahol még a közintézmények neve is egyik napról a másikra változhat?

KR: Szabó úr, köszönöm az interjút.

Szabó: Kérem, máskor is.

 

Címkék: kultúra történelem társadalom kommunizmus kereszténység könyvtár ideológia

5 komment · 2 trackback

süti beállítások módosítása