Ma Alfred Adlerrel, az individuálpszichológia kidolgozójával beszélgetünk a nemrégiben elfogadott kettős állampolgársági törvény kapcsán. Adler professzor 1870-ben született Rudolfsheimben, Ausztriában; pályájának korai szakaszában a pszichoanalízis freudi vonalát követte, majd az 1910-es években kidolgozta saját elméletét.
KR: Professzor Úr, talán hallott róla, a magyar országgyűlés a napokban fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, mely lehetővé teszi a határon túli magyar származású személyek számára a magyar állampolgárság felvételét. Erre válaszul a szlovák törvényhozás módosította saját állampolgársági törvényét úgy, hogy az a szlovák állampolgár, aki önként felveszi a magyar állampolgárságot, elveszíti a szlovákot. A két ország közti (amúgy sem elhanyagolható) feszültségek ezzel rendkívüli mértékben megerősödtek. A kérdésem az volna, hogy az ön által kidolgozott individuálpszichológia fényében mit tud nekünk mondani a szlovák-magyar ellentétekről?
Adler: A szó szoros értelmében semmit. Az individuálpszichológia, ahogy a nevében is benne van, egyénekkel foglalkozik, nem pedig államokkal; különösen nem olyan elvont képződményekkel, mint amilyenek a népek és nemzetek.
KR: És a szó nem szoros értelmében mi a véleménye?
Adler: Nézze, egyénekről tudok magának beszélni. Számomra a szlovák-magyar viszony, vagy feszültség, vagy bármi, értelmezhetetlen. Arról viszont van véleményem, hogy egyes szlovák és magyar identitású egyének hogyan élik meg ezen identitásukat, illetve a másik identitáshoz való viszonyukat. Ha akar, akkor innen eljuthat valamiféle szlovák-magyar általánosításhoz, feltéve, hogy a két csoportban elég sok individuumra igaz, amit róluk gondolok, illetve ezek az individuumok meghatározó szerepeket töltenek be saját társadalmukban.
KR: Értem. Akkor az általánosítást inkább hagyjuk. Mit gondol tehát, az egyes szlovák és magyar egyének hogyan élik meg identitásukat?
Adler: Az a véleményem, hogy sok szlovák és magyar identitású egyén kisebbségi komplexussal éli meg identitását, különböző, bár némileg mégis hasonló okokból a szlovákok és a magyarok.
KR: Mi az a kisebbségi komplexus?
Adler: Elméletem szerint az „én” alapvetően sikerorientált, ez legmeghatározóbb mozgatórugója, nem pedig a szexuális vágy, ahogy Freud gondolja. Az „én” tehát fundamentális szinten rendelkezik bizonyos, jó értelemben vett felsőbbrendűségi érzéssel, vagy másképp megfogalmazva, alapvető törekvése van arra, hogy ne kelljen magát kisebbrendűnek éreznie. Kisebbségi komplexus akkor keletkezik, mikor ez a felsőbbrendűségi érzés nem nyer megerősítést, sőt, a társadalom illetve a környezet felől érkező lenézés vagy mellőzés ellentétbe kerül vele. Így ugyanis az egyénben frusztráció, kisebbségi komplexus jön létre, mely hamis, torz énképet eredményez, mivel az „én” kompenzálni próbálja saját kisebbségi érzését.
KR: Hogyan alakulhat ki a szlovák és a magyar kisebbségi komplexus?
Adler: Ahogy mondtam, két különböző folyamatról van szó; melyikkel kezdjem?
KR: Kezdjük mondjuk a szlovákkal.
Adler: Egyes szlovák identitású egyének lényegében azért élhetik meg szlovák identitásukat kisebbségi komplexussal, mert a szlovák állam olyan fiatal, és mert a szlovák állam egy olyan területen jött létre, mely korábban a magyar államhoz tartozott. Népről vagy nemzetről nem szívesen beszélnék, mert ezek a fogalmak számomra nem kellőképpen meghatározottak, de feltételezem, hogy a szlovákok (ahogy a magyarok is) egy csoportot alkotnak; arra most nem térnék ki, hogy egy ilyen csoport hogyan volna meghatározható. Ezekben az identitásukat kisebbségi komplexussal megélő személyekben megfigyelhető, hogy értékként élik meg a történelmi múlt és a történelmi nagyság, jelentőségteljesség képzeteit. Vagyis ezen személyek szerint egy csoport esetén érték, hogy milyen régen létezik, milyen cselekedeteket hajtott végre kollektíve, és milyen történelmi jelentőséggel rendelkezik. Ezzel az értékválasztással viszont konfliktusba kerül az a tény, hogy az önálló szlovák állam csak 1993-ban jött létre.
KR: És mi a helyzet a magyarokkal?
Adler: A magyar identitásukat kisebbségi komplexussal megélő egyének számára a diagnózis másféle, de komplexusuk lényegében ugyanarra az elvre vezethető vissza. Ezek az individuumok ugyanis szintén értékként kezelik a csoport történelmi múltját, eredményeit, „nagyságát”. Ezzel az értékválasztásukkal kerül konfliktusba az a tény, hogy a jelenlegi, független magyar állam csak 1989-ben jött létre.
KR: De magyar állam 1989 előtt is létezett.
Adler: Kérem, önnek ebben tökéletesen igaza van, és éppen ebben különbözik a magyar kisebbségi komplexus a szlováktól. A magyar állam ugyanis 1541 és 1989 között alig létezett függetlenül, körülbelül csak összesen 30 évet (a történelem nem az erősségem, aki jobban ért hozzá, kiszámolhatja pontosan). A magyar állam török, osztrák, német, orosz függésben létezett az elmúlt szűk 500 esztendőben. Azok az egyének, akikről most szó van, a történelmi „nagyságot” értéknek tekintik, ugyanakkor kénytelenek azzal a történelmi ténnyel szembesülni, hogy a magyar közösség, melynek identitását magukénak érzik, az elmúlt 500 évben egyáltalán nem volt „nagy”, sőt, általában önálló sem.
KR: Mit gondol, miért lehet az, hogy sok, önmagát magyarnak valló személy nem kedveli a szlovákokat, általánosítva minden szlovákra, és megfordítva?
Adler: Úgy gondolom, itt ugyanazokról, az identitásukat kisebbségi komplexussal megélő egyénekről van szó, akikről eddig is beszéltünk. A szlovák kisebbségi komplexusos számára ugyanis nehezen feldolgozható az a történelmi tény, hogy a szlovák állam olyan területen jött létre, mely korábban a magyar államhoz tartozott. Ugyanakkor a magyar kisebbségi komplexusos számára nehezen feldolgozható, hogy a szlovák állam olyan területen jött létre, mely korábban a magyar állam része volt. Itt megint csak a korábban látott értékválasztással találkozhatunk, mely a „történelmi nagyságot” állítja középpontba. A „történelmi nagyságnak” ugyanis ellentmond, hogy egy közösség vagy állam elveszíthet területeket; ahogy az is, hogy egy közösség vagy állam olyan területen létezik, mely korábban egy másik közösségé volt, mivel ez azt feltételezi, hogy a másik közösség erősebb, vagy legalábbis az volt. Ezek a személyek természetesen hajlamosak elfeledkezni róla, hogy a történelem során társadalmak és államok mozgása figyelhető meg, nincsen olyan közösség és állam, mely valamiféle mágikus módon egy területhez lenne köthető; államok és társadalmak térben és időben végesek.
KR: Ön szerint milyen módon lehetne ezeket a nemzeti kisebbségi komplexusokat, ha nevezhetem így őket, orvosolni?
Adler: Mint mondottam, mind a szlovák-, mind a magyar-típusú kisebbségi komplexus mélyén egy értékválasztás húzódik, mely értékkel mind a két identitás konfliktusba kerül. A megoldás tehát véleményem szerint ezen értékválasztás felülvizsgálata, esetleg elvetése volna. Egy csoport a „történelmi nagyság” mellett nagyon sok érték mentén meghatározhatja magát, ahogy egy csoport-identitással rendelkező egyén is nagyon sok ilyen érték közül választhat. Nem csupán az tekinthető értéknek, hogy egy csoport milyen régen rendelkezik önálló állammal, és hogy milyen és mekkora hatással volt a világtörténelemre. Ha nekem ilyen, kisebbségi komplexussal rendelkező szlovák vagy magyar egyéneket kellene kezelnem, megpróbálnám rávezetni a pácienseimet, hogy másféle érték mentén próbálják meghatározni saját szlovák vagy magyar identitásukat. Mind a szlovák, mind a magyar közösség legalább 1000 éves múlttal és gazdag kultúrával rendelkezik, ezért biztos vagyok benne, hogy akár szlovák, akár magyar identitású egyének találhatnak bőven olyan értékeket, melyek mentén nem kell kisebbrendűnek érezniük magukat.
Utolsó kommentek