KR: Üdvözöljük stúdiónkban mai vendégünket, Árpádot, a magyarok fejedelmét, akivel a honfoglalásról fogunk beszélgetni.
Árpád: Köszönöm, hogy itt lehetek, köszöntöm a kedves hallgatóságot.
KR: Először is azt szeretném kérdezni, hogy mi volt a honfoglalás oka?
Árpád: Ó, ez elég bonyolult ügy. Úgy kezdődött, hogy a Számánida emirátus megtámadta az úzokat. Az úzok ezért nyugat felé menekültek, és megtámadták a besenyőket. A besenyők is nyugat felé menekültek, úgyhogy nekünk is nyugat felé kellett menekülnünk, kifelé Etelközből, befelé a Kárpát-medencébe.
KR: Hogyan értesültek ezekről az eseményekről?
Árpád: Hát hogy pontosan hogyan, azt én nem tudom, gondolom futárok érkeztek, vagy ilyesmi. Én személy szerint Kurszántól hallottam róla először, aki egy napos, békés délelőtt berontott a sátramba, felzavart jól megérdemelt szunyókálásomból, és elkezdett kiabálni a bal fülembe (ugyanis mindig a jobb oldalamon aludtam), hogy ébredjek fel, mert jönnek a besenyők.
KR: Elnézést, hogy megszakítom, de ki volt Kurszán?
Árpád: Kurszán volt a gyula, a katonai parancsnok, vagyis igazából a politikai vezető is ő volt. Tudja, akkoriban nálunk kettős fejedelemség volt, ami eléggé hasonlított ahhoz a kettős elnökséghez, ami most maguknál van; a gyula volt a tényleges katonai és politikai vezető, a kündü pedig leginkább csak névleges tisztség volt. Vagyis azt is mondhatnánk, hogy akkoriban én voltam a köztársasági elnök, Kurszán pedig a miniszterelnök.
KR: Értem. Szóval ott tartottunk, hogy Kurszántól értesült a besenyőkről…
Árpád: Igen. Bár az értesülés elég enyhe kifejezés, mint említettem, majd megsüketültem a bal fülemre, úgy kiabált. Először nem is értettem, hogy mi baja van a besenyőkkel, korábban sohasem idegeskedett miattuk. Ami azt illeti, kimondottan jó viszonyunk volt velük. Erre azt kiabálta, hogy ez most más, mert az úzokat megtámadták a számánidák, a besenyőket megtámadták az úzok, és a besenyők most nagyon be vannak pöccenve, ha szabad ezt mondanom, és mindannyiunkat le fognak mészárolni. Gyanakodtam rá, hogy túloz, és már megint csak fontoskodni akar, de ragaszkodott hozzá, hogy a besenyők most tényleg kiirtanak minket, ha nem szedjük a sátorfánkat, és költözünk be a Kárpát-medencébe.
KR: Önnek mi volt a véleménye erről a költözésről?
Árpád: Hát egyáltalán nem örültem neki, meg kell vallanom őszintén, nagyon jó kis hely volt az az Etelköz. Viszont a mészárlás nem tréfadolog, különösen, ha minket mészárolnak, nem pedig mi mészárolunk, ha érti, mire gondolok; szóval végül beletörődtem, annak ellenére, hogy már csak a Kárpát-medencében volt hely.
KR: Ezek szerint nem szerette a Kárpát-medencét?
Árpád: Viccel? Ahogy elnézem, maguk egész szépen rendbetették, lecsapolták a mocsarakat, meg kiegyenesítették azokat az idegesítő folyókat, de a mi időnkben lényegében egy nagy, büdös, iszapos láp volt az egész. Arról nem beszélve, hogy élt itt egy csomó avar, akiket egyáltalán nem kedveltem (félreértés ne essék, akkoriban nem kedvelte őket senki sem), meg itt volt a Morva Fejedelemség, akikkel folyton csak bajunk volt amúgy is, nem beszélve a frankokról, akikkel igazán nem volt tanácsos ujjat húzni.
KR: Ennek ellenére beleegyezett a költözésbe?
Árpád: Igen, mondtam már, hogy még mindig jobb választás volt, mint hogy mészároltassuk le magunkat, meg a Kurszán azt mondta, hogy jobb is lesz nekünk a Kárpát medencében, mert nagyobb, mint Etelköz, jobban elférünk, a frankokkal majd megegyezünk, a Morva Fejedelemség lényegében már magától széthullott, az avarokat meg majdcsak elviseljük valahogy, csinálunk nekik rezervátumot, vagy ilyesmi. Meg azt is mondta, hogy jó kis szélvédett hely ez a Kárpát-medence, és higgyem el, hogy katonai szempontból is kitűnő, mert könnyen védhető. Persze, gondoltam, szélvédett, de milyen piszok nehéz lesz szellőztetni… Meg azóta hallottam, hogy ez a „katonailag előnyös, mert könnyen védhető” duma nem nagyon vált be, ahogy elnézem csak az nem szállta meg magukat az elmúlt ezer évben, aki nagyon nem akarta. De ez mindegy is, akkoriban fene se gondolta, hogy ez lesz a vége, szóval végül beadtam a derekamat.
KR: És ki nevezte el a honfoglalást Honfoglalásnak?
Árpád: Na, az a titkárnőm volt.
KR: Elnézést? Ezt kifejtené bővebben?
Árpád: Hát Kurszán mondta, hogy ki kellene találnunk valamit, mert az emberek moráljának egyáltalán nem tesz jót, ha a következő húzásunkat „Berezeltünk A Besenyőktől, Úgyhogy Futunk a Kárpát-medencébe Azonnal” (avagy BABUFKA) hadműveletnek nevezzük, szóval napokig gondolkoztunk, hogy mi a francot mondjunk az embereknek, aztán a titkárnőm egyszer mikor kávét hozott mondta, hogy ne idegeskedjünk, annyira nem vészes a dolog, legalább lesz új hazánk, az meg mégiscsak jó dolog. Úgyhogy elneveztük az egészet Honfoglalásnak, mert az úgy férfiasabban meg keményebben hangzott.
KR: És az emberek szerették az ötletet?
Árpád: Á, igen, nem is sejti, mennyire! Végül is nomádok voltak, vagy mi, szóval az új hon gondolata abszolút feküdt nekik, pláne, ha még foglaljuk is, mert abban kilátás volt egy kis olyan mészárlásra, amikor mi mészárolunk. Konzervatívokkal meg a liberálisokkal mondjuk volt egy kis gond, de azt is sikerült megoldanunk, és büszkén jelenthetem ki, hogy egészen egyedül sikerült kitalálnom, hogy hogyan.
KR: És, hogyan sikerült megoldania a konzervatívok és a liberálisok ellenvetéseit?
Árpád: Hát a konzervatívok alapvetően azon siránkoztak, hogy az Etelköz a mi hazánk, már régen itt élünk, ez a hazánk, és a magyar nemzet hazája az a magyar nemzet hazája, nem hagyhatjuk csak úgy a besenyők martalékául. A liberálisok ezzel szemben azon rugóztak, hogy a Kárpát-medence nem a mi hazánk, hanem az avaroké meg a morváké, és semmi jogunk odamenni és kitúrni őket onnan. Szóval kitaláltam, hogy mi a hunok rokonai vagyunk, a Kárpát-medence a hunoké volt eredetileg, úgyhogy igazából a Kárpát-medence a mi hazánk, nem is az Etelköz, tehát ha ragaszkodni akarunk a hagyományhoz, akkor be kell költöznünk a Kárpát-medencébe, és meg kell védenünk a jog szerint minket illető hazánkat az avaroktól és morváktól, akik bitorolják.
KR: Ezek szerint a magyarok és a hunok nem rokonok?
Árpád: Hát én azt meg honnan tudjam? Maguknak könnyű dolguk van, vannak könyveik, meg telefonjuk, meg internetjük, meg adatbankjaik; akkoriban nem volt semmi ilyesmi. Ha valakinek nem mondták el a szülei, hogy hogyan hívták a nagyapját, akkor az illetőnek egész életében fogalma sem lehetett arról, hogy ki volt a nagyapja. Ha valaki elfelejtette, hogy mit evett reggelire, akkor nem olvashatta vissza a saját blogbejegyzését róla. Annak is örültünk, ha azzal nagyjából tisztában voltunk, hogy mi történt 40 évvel korábban, halvány fogalmunk sem volt róla, mi lehetett 1000 évvel azelőtt.
KR: De ezek szerint a magyar – hun rokonság gondolata tetszett az embereknek?
Árpád: Nagyon is. Be kell vallanom, kicsit meg is lepődtem rajta (bár szerintem zseniális ötlet), hogy olyan emberek kezdtek el a hun rokonságon örvendezni, akiket addig az sem érdekelt, hogy a dédapjuk ki volt és mit csinált. A konzervatívok legalábbis imádták; a liberálisok egy része továbbra is halkan tiltakozott, hogy teljesen mindegy, mi volt 1000 éve, akkor sem lenne szabad kitúrni az avarokat, de most mondja meg, mikor lehetett a liberálisok kedvére tenni?
KR: Ezek után már a honfoglalás könnyen ment?
Árpád: Igen, meglepően könnyen. A Morva Birodalom valóban széthullott magától, az avarokkal igazából egész jól kijöttünk, végül még rezervátumokat sem kellett nyitni nekik. A frankok is könnyen megbékéltek vele, hogy beköltöztünk a keleti határukra, talán még örültek is, hogy stabilabbá vált a helyzet a Kárpát-medencében; mondjuk gondolom annak már nem örültek, mikor elkezdtünk rablóhadjáratokat indítani a területükre, de az csak később volt. Legtöbb bajunk a szúnyogokkal volt.
KR: Szúnyogokkal?
Árpád: Igen, a szúnyogokkal. A sok mocsár meg láp miatt az ország egyes részein több volt a szúnyog, mint a levegő. Akkor értettem meg, hogy miért is állt majdhogynem üresen az egész Kárpát-medence, mikor már az összes környező vidék betelepült. A szúnyogok miatt. Kurszán persze erre is csak azt mondta, hogy örüljek neki, legalább könnyebb lesz megtartani (mármint a Kárpát-medencét, nem a szúnyogokat, a szúnyogokat elkergetni sem lehetett). Jobban belegondolva, talán maguknak se lett volna annyi gondjuk, ha nem csapolják le a mocsarakat. Mondjuk, ami engem illet, bármikor szívesebben lakok együtt törökökkel, mint szúnyogokkal, szóval egyáltalán nem hibáztatom magukat.
KR: Még egy utolsó, személyes kérdést szeretnék feltenni, van ugyanis egy olyan probléma, mely már nagyon régen foglalkoztatja a történészeinket…
Árpád: Kérdezzen nyugodtan, nekem nincsenek titkaim.
KR: Árpád, kérem, elárulná, hogy mikor és hogyan halt meg?
Árpád: Hát ennél ízléstelenebb kérdést még sohasem hallottam!...
Utolsó kommentek